Szerinted a Teendők halálom után című, 2023-ban megjelent kisregényed egyik hőse, a Londonban élő Lord William, aki valamikor régen Lőrinci Vilmosként született Pécsen, mikor olvashatott Platónt? Merthogy haldokolva az egyik utolsó kifejezésével teljesen váratlanul a Phaidón című dialógus egy híres helyére utal.
A valóságos figura, akiről mintáztam a Lordot, soha nem olvashatta. Az általam teremtett alak értelmiségibb lett, ezek szerint Platónt is kézbe vette, de hogy mikor, azt nem tudnám megmondani. Amúgy ez egy elég közismert passzus…
Jó is lenne… Még valamit akartam kérdezni elöljáróban. Ötvenhét lépés című, 2022-es művedben, ami „négy nő és egy kastély sorsa” – igen izgalmas sorsa – a huszadik században, szerepel egy bizonyos Volentik bácsi. Ő ugyanaz, aki Örkény A megváltó című egypercesében is szerepel?
Annyira ugyanaz, hogy nem is Örkény leleménye, valóban létezett. Mikor a Macskajátékban először olvastam Csermlényi Viktor édesanyjának, Cs. Bruckner Adelaida nyugdíjas operaházi koloratúrának a nevét, elismerően bólintottam, hisz ilyet kitalálni fantasztikus. Aztán rábukkantam egy régi színlapon. Tudjuk, hogy a legjobb regényíró az élet.
Hogy Örkényt ismerted személyesen, sőt ő volt az első író, akivel találkozhattál, azt tudjuk, megírtad a Hogy voltban. De Volentik bácsit is?
Igen, és emlékszem is rá. A szigligeti alkotóháznak egykor saját partszakasza, sőt saját stégje is volt, nála lehetett csónakot bérelni.
Az említett egypercesben az író egy átdolgozott szállodai éjszaka után végre befejezi új drámáját, boldognak és szabadnak érezve magát lesétál a partra és megkéri a csónakost – ő Volentik bácsi –, vigye ki egy kicsit a vízre. Kellő távolságra érve megállítja az evezésben, hogy megpróbáljon a vízen járni. Te éreztél valaha is ilyen elégedettséget?
Elég jól ismertem Örkényt. Biztos vagyok benne, hogy ő sem élt át ilyet soha. Csak úgy elképzelte. Amikor az ember befejez egy szöveget, sokkal inkább szorong. Minden valamirevaló író közös élménye szerintem, hogy na, befejeztem, de a legjobb lenne el se olvasni és ki se adni, csak örülni, hogy kész. Erről persze nem illik beszélni, de én már elmúltam hetvenöt és úgy érzem, nekem már mindent lehet.
