Sport

A világ legelvetemültebb versenyén nyomja Szőnyi Ferenc

facebook.com/szonyiferenc
facebook.com/szonyiferenc

Alaszkából, a legendás Yukon vadonjától, Whitehorse városkától indul déli irányba, a monumentális Sziklás-hegységet megmászva, a lenyűgöző Whistleren keresztül halad lefelé Vancouverig, majd kelet felé fordulva végig Kanada déli határán, el a Nagy-tavak mellett Quebeckig, onnan pedig Új-Fundland zord útjain át Észak-Amerika legkeletibb pontjáig, St. John’s városáig tart a TransCanada Ultra Grand Depart, a földkerekség talán legelvetemültebb, legdurvább kerékpárversenye.

Egyedül, saját erőből, azaz kísérő, pláne elektromos hajtás segítsége nélkül, a lehető leggyorsabban kell megtenni ezt a 12 790 kilométeres és összesen közel 90 ezer méternyi szintkülönbséggel tarkított útvonalat. Az egyetlen összeköttetésed egy kötelezően letöltendő Android vagy iOS alkalmazás, és a Trackleaders nyomkövető, amelyek lehetővé teszik, hogy a versenyigazgatóság ellenőrizze, hogy az előre megadott útvonalon haladsz-e, és szükség, probléma esetén megtaláljanak, kommunikáljanak veled. Evést, ivást, alvást ott oldod meg, ahol tudod, de barátoknál, ismerősöknél nem alhatsz.

Ami szintén előírás, és a rajtnál ellenőrzik, hogy

elpakoltad-e a medvék elleni speciális spray-t, mert az szintén kötelező.

Június 8-án, helyi idő szerint reggel hat órakor ennek a kihívásnak feszült neki a komáromi ultrasportoló, Szőnyi Ferenc, aki napi átlagban 300 kilométert tekerve az elmúlt 12 napban már több, mint háromezer kilométert tett meg, és péntek reggel Golden városát hagyta el a jelentések szerint.

Tényleg csak a legelszántabbak vágnak neki egy ilyen métának. A leggyorsabban eddig Drew Hartstone tette meg a távot. Az új-zélandi ultrás tavaly 51 nap, 6 óra, 16 perc alatt ért A-ból B-be. Jellemző módon 2024 ő volt az egyetlen induló. 2023-ban Ed Tapp nem ért célba, 2022-ben ketten is rajthoz álltak, és Christopher Ross Bennett és Henri Do is egy, illetve tíz nappal lassabban teljesítette a távot.

Ebből is látszik, a TransCanada korántsem tömegverseny. Idén Szőnyi Feri az egyke, és rá jellemző módon megpróbálja megdönteni a jó Drew tavalyi eredményét – ha úgy halad, mint eddig, simán meg is lehet az új versenycsúcs.

Merthogy a nemzetközi ultravilágban csak „The Racemachine”-ként ismert 61 éves komáromi sportoló nem akárki. Már kétszer teljesítette a RAM-ot, a Race Across Americát, ami a maga 5000 kilométerével kutyagumi a TransCanadához képest.

A világon eddig egyedüliként ért végig kétszer a Double Deca Classicon, a 20-szoros IronManen Mexikóban, ami folyamatosan egymás után megtett 76 kilométer úszást, 3600 kilométer kerékpározást és 840 kilométer futást jelent.

Szőnyi Ferenc életét és ikonikus versenyeinek a történetét egy könyvben mesélte el, míg a jelenleg is zajló kalandját a verseny hivatalos közösségi oldalán tudod követni.

Kapcsolódó
„Feri, meghaltál! Dehogy, hiszen még élek!”
Szőnyi Ferenc az egyetlen ember a világon, aki kétszer is teljesítette a Double Deca Classicot. 76 kilométert úszott, 3600-at kerékpározott és 844 kilométert futott. Egyhuzamban. Speciális élménybeszámoló az egyik legprofibb amatőr sportolótól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik