Nagyjából kétmillió évvel ezelőtt egy minden addiginál sikeresebb emberfaj jelent meg a Földön. A Homo erectus elsőként hagyta el Afrikát, Nyugat-Európától egészen Délkelet- és Kelet-Ázsiáig megtelepedett, és elképesztően sokáig, csaknem kétmillió évig maradt fenn. Ezeket az óriási teljesítményeket többek között hatékony kőeszközeinek és ügyes helyváltoztató mozgásának köszönhette, illetve annak, hogy egy forradalmi, addig nem is létező készséget sajátított el: a beszédet.
Hogy milyen lehetett távoli őseink kommunikációja, illetve hogyan segített ez nekik felülkerekedni még a legveszedelmesebb ragadozókon is, arról Dr. Szathmáry Eörs világszerte ismert és elismert evolúcióbiológust kérdeztük.
Az ember lett az állatvilág új királya
Jelenlegi tudásunk szerint az első ókori társadalmak megjelenéséig nem létezett írás, így a korábbi időszakokból nincs olyan leletünk, amely megmutathatná, hogyan beszéltek a kor emberei. Indirekt jelekből viszont következtethetünk arra, mikor jelenhetett meg először a beszéd. A Homo erectus eszközkészítésének és -használatának módja arra utal, hogy valami jelentős változás ment végbe náluk a korábbi emberősökhöz képes, ami összefüggésben lehetett az akkori klímaváltozással is.
Elkezdett ugyanis száradni az éghajlat, ami azzal járt, hogy egyre kevesebb lett az emberek számára könnyen hozzáférhető gyümölcs, emiatt rákényszerültek, hogy nagyobb mennyiségben vigyenek be állati eredetű fehérjét. Bár a Homo erectusnak minden korábbinál jobb eszközei voltak, ezekkel csak kisvadakra tudtak vadászni, nagytestű állatok elejtésére még nem voltak alkalmasak. Tetemeik feldarabolására, megnyúzására, feldolgozására viszont igen. Erre utalnak a táborhelyeiken talált csontmaradványok is: olyan hatalmas emlősöket fogyasztottak, mint a vízilovak, az elefántok és az orrszarvúak.
Ezen állatok elejtése még a legnagyobb ragadozók számára is komoly kihívást jelent, ezért többnyire az oroszlánok is csak az elhullott példányok tetemeit fogyasztják. Így tettek a korai erectusok is, akik a csontokon megfigyelhető fognyomok tanúsága szerint kezdetben csak az után juthattak hozzá a maradványokhoz, hogy a nagyragadozók már jóllaktak.
A távolból, nyálcsorgatva várhatták, hogy az oroszlánok befejezzék a táplálkozást és odamehessenek begyűjteni a maradékot
– árulta el Szathmáry Eörs a 24.hu-nak.
A leletek azonban azt mutatják, hogy idővel ez a sorrend megváltozott, történt valami, ami után már az oroszlánnak kellett várakoznia az emberre. A szakértők úgy gondolják, ezt a változást a beszéd megjelenése hozhatta el, ami lehetővé tette a Homo erectusok számára, hogy elmondják egymásnak, hol és mekkora méretű tetemet találtak, valamint megszervezhessék annak begyűjtését, feldolgozását. Mindeközben arra is szükség volt, hogy a horda bizonyos tagjai elijesszék, távol tartsák a tetemre igényt tartó ragadozókat. Ezt a szintű csoportos kooperációt a beszéd tette lehetővé.
Ez elképesztő dolog, megfosztották az oroszlánt az állatok királya címtől
– érzékeltette mindennek súlyát az evolúcióbiológus.
Rosszabbul beszélhettek, mint egy kétéves
A Homo erectusok beszédkészsége óriási előnyt jelentett számukra a többi állatfajjal szemben, ugyanakkor még sok mindenben különbözött a mai emberi nyelvektől. Nem is volt igazán nyelv, csak úgynevezett előnyelv (protonyelv), ami önkényesen egymás után rakott szavakból állhatott.
Úgy beszélhettek, mint ma egy két év alatti gyerek, egy nagyon részeg vagy egy nyelvismeret nélkül idegen országba került ember
– véli Szathmáry Eörs.
